Defiance – az intergalaktikus szappaninvázió

Idegen lények, bio-cyborgok, földönkívüli invázió a Földön, mutáns humánok, posztapokaliptikus történet. A SyFy új sorozata akár teljes mértékben hiánypótló is lehetne a maga műfajában, főleg ha hozzávesszük a rendhagyó ötletet, miszerint a TV-sorozattal egy időben egy ugyanezen néven futó MMOFPS (online multiplayer) játékot is indítanak az alkotók, ezzel összekapcsolva két fiktív „világot”. A játék és film egymásra hatással vannak – karakterek, kiegészítők bukkanhatnak fel a sorozatból a játékban, és fordítva. Ám az első rész megtekintése után az embernek kétségei támadnak. Még nem ez az a sci-fi amire a kiéhezett rajongók várnak…

A klasszikus űrszappan

2013. A nem túl távoli jövőben egy Votan nevű faj érkezik a Földre új életteret keresve, mert saját naprendszerük két bolygó ütközésének köszönhetően elpusztult. Az emberiség barátsággal ám fenntartásokkal fogadja az idegeneket, pár kolónia letelepedhet, de többmillió Votan éveken keresztül hibernált állapotban kering a Föld körül. A diplomáciai patthelyzetet megelégelve végül az alienek inváziót indítanak, majd a több évtizedig elhúzódó háborúnak és az általuk használt terraformáló (felszínt átalakító) gépeknek köszönhetően a Föld kisebb tereprendezésen esik át, megteremtve ezzel egy bizarr, teljesen új szabályokkal működő bolygót.

2046. Ebben az átformálódott világban játszódik a sorozat, az egykori St. Louis városában, melyet Defiance-nek neveznek. Bonyolítja a társadalmi berendezkedést, hogy a Votan faj tulajdonképpen 7 faj együttese…

Ambíciózus keveredés

Őszintén. Első nézetre, miután fájdalmasan belenyilallt retinába a felismerés, miszerint ebben a furán összefésült űrszappanoperában a Capulettek és Montaguek is játékban vannak, nem tudtam komolyan venni a sorozatot. Szürreál párhuzamvadász játékként inkább megállta helyét a maradék fél óra, felfedezni véltem például a következőket, miközben titkon arról álmodoztam Han Solo idiótán bevigyorog a képbe, és cinikus mosollyal közli: Sorry. Bad joke.
(Akik esetleg nem ismerik fel a szúróboton található elemeket):

  • Poszt-apokaliptikus kutyaszar à Fallout

  • Emberek közé keveredett fél-állat formájú űrlények, avagy globális intergalaktikus bullshit humánok vezetésével és egy mindenki által rettegett fő-főgonosz fajjal àMass Effect

  • Kocsmai verekedésben kötelezően előkerülő lézerkard (vagy lézerkés) àStar Wars

  • High-tech kütyük kéziszőttes szőnyeggel kipárnázva àFirefly

  • Űrkapcsolati érzelemháló, avagy mindenki valakinek a valakije à Battlestar Galactica

(Esetleg egyéb észrevétel?:)

Defiance, 2013. Sci-fi, akció, dráma. Főszereplők: Grant Bowler (True Blood), Stephanie Leonidas, Julie Benz (Dexter)

Első rész, első 14 perc:


Hivatalos oldal

 

1974: A Dűne halála, az Alien születése

„Én azt várom a filmektől, amit az észak-amerikaiak nagy része a pszichedelikus drogoktól vár.” (Alejandro Jodorowsky)

A kreativitás-lánc csúcsragadozója, a nyolcadik utas a 70-es évek végén megszületik. Ám kevesen tudják, hogy evolúciója során a hiper-gonosz lény képe hogyan teremtődött, s milyen módokon mutálódott. Egy szürreális világból. Tökéletessé.

70-es évek. Párizs. A dél-amerikai filmes művészpolihisztor, Alejandro Jodorowsky, H.R. Giger svájci képzőművésszel és Jean Moebius Giraud grafikussal felkérésre közösen hallucinált egy Dűne-univerzumot, mely kicsit több lett álmodozásnál. 1975-ben elkezdtek dolgozni Frank Herbert „A Dűne” című könyvének filmes adaptációján. A művészek agyában szürreális világ, a stáblistában többek közt Salvador Dalí, akit az őrült a Császár szerepére osztottak, Mick Jagger, Alain Delon… A film zenéjét a Pink Floyd készítette volna.

Végül, az utolsó előtti pillanatban leállították a projectet, a költségvetés (mily meglepő) túllépése miatt. A sértett rendező hollywoodi szabotázsnak tartotta. (A bezárásról egy dokumentumfilm is készült, melyben Jodorowsky, Giger és a többi, még életben lévő stábtag is megszólal)

Ám a kreatív munka nem veszett el. A stáb jó része egy-két xanax-kúra után, pár évvel később már az Alien c. filmen munkálkodott, a Dűne egyes látványelemeit is átemelve Ridley Scott kultuszteremtő horrorfilmjébe. A díszlet designja később a Csillagok háborújában is felbukkan.

H. R. Gigert kérték fel a Harkonnen planéta, a Giedi Prime látványterveihez, miután Salvador Dali egy Giger-albumot mutatott Jodorowskynak.

Az eredmény. Klikk a képekre!

H.R. Giger 1979, DUNE WORM XII, akril papír/fa 70x100cmH.R. Giger: A. Jodorowsky's DUNE II, akril papíron 70x100cm„Az én Dűne változatomban a galaxis császára egy őrült, aki egy mesterségesen létrehozott aranybolygón élt volna, egy aranypalotában, aminek felépítése teljes mértékben ellent mond a józan észnek. A császár szimbiózisban élt volna egy robottal, a hasonlóság köztük olyan tökéletes volt, hogy az alattvalók soha nem tudhatták, hogy egy hús-vér alak előtt vagy egy gép előtt állnak.” (Jodorowsky)

Alejandro Jodorowsky ma töltötte be 84. születésnapját. Respect J

Tények, érdekességek az el nem készült filmről itt

Chris Foss készítette az űrhajók, repülők és más gépezetek dizájnját.

Chris Foss fűszer-tároló design /1. Chris Foss fűszer-tároló design /2. Chris Foss fűszer-tároló design /3.

Találatot kapott kalózhajó Kalózhajó Egy meteor és egy álcázott kalózhajó Sardaukar hadihajó Ornithopter Kereskedőhajó  Az Uralkodó bolygója A palota bejárat. Üveggyapot-makett design Fűszer-konténereket vontató hajó Leto járműve

Az előkészületek során Jean Giraud “Moebius” a filmhez több mint 3000 képet készített, karakterrajzokat és többek közt a teljes storyboardot.

Baron Vladimir Harkonnen Baron Vladimir Harkonnen Feyd RauthaRabban the Beast, hermafrodita diktátor, bűnöző, idióta

Piter, szadista gondolatvámpír

P.s.: A Dűne mozifilm rendezését Ridley Scott passzolta, majd később David Lynch 1984-ben elkészítette.

1974: A Dűne halála, az Alien születése

„Én azt várom a filmektől, amit az észak-amerikaiak nagy része a pszichedelikus drogoktól vár.” (Alejandro Jodorowsky)

A kreativitás-lánc csúcsragadozója, a nyolcadik utas a 70-es évek végén megszületik. Ám kevesen tudják, hogy evolúciója során a lény képe hogyan teremtődött, s milyen módokon mutálódott. Egy szürreális világból. Tökéletessé.

70-es évek. Párizs. A dél-amerikai filmes művészpolihisztor, Alejandro Jodorowsky, H.R. Giger svájci képzőművésszel és Jean Moebius Giraud grafikussal közösen hallucinált egy Dűne-univerzumot, mely kicsit több lett álmodozásnál. 1975-ben egy felkérés alapján közösen megtervezték, majd elkezdtek dolgozni Frank Herbert „A Dűne” című könyvének filmes adaptációján. A művészek agyában szürreális világ, a stáblistában többek közt Salvador Dalí, akit az őrült a Császár szerepére osztottak, Mick Jagger, Alain Delon… A film zenéjét a Pink Floyd készítette volna.

Végül, az utolsó előtti pillanatban leállították a projectet, a költségvetés (mily meglepő) túllépése miatt. A sértett rendező hollywoodi szabotázsnak tartotta. (A bezárásról egy dokumentumfilm is készült, melyben Jodorowsky, Giger és a többi, még életben lévő stábtag is megszólal)

Ám a kreatív munka nem veszett el. A stáb jó része egy-két xanax-kúra után, pár évvel később már az Alien c. filmen munkálkodott, a Dűne egyes látványelemeit is átemelve Ridley Scott kultuszteremtő horrorfilmjébe. A díszlet designja később a Csillagok háborújában is felbukkan.

– Az előkészületek során Jean Giraud “Moebius” a filmhez több mint 3000 képet készített, többek közt a teljes storyboardot.
– Chriss Foss készítette az űrhajók, repülők és más gépezetek dizájnját.
– H. R. Gigert kérték fel a Harkonnen planéta, a Giedi Prime látványterveihez, miután Salvador Dali egy Giger-albumot mutatott Jodorowskynak.

A folyamat képekben és az eredmény: egy szürreális világból a tökéletes ragadozó. (klikk a képekre!)

„Az én Dűne változatomban a galaxis császára egy őrült, aki egy mesterségesen létrehozott aranybolygón élt volna, egy aranypalotában, aminek felépítése teljes mértékben ellent mond a józan észnek. A császár szimbiózisban élt volna egy robottal, a hasonlóság köztük olyan tökéletes volt, hogy az alattvalók soha nem tudhatták, hogy egy hús-vér alak előtt vagy egy gép előtt állnak.” (Jodorowsky)

Alejandro Jodorowsky ma töltötte be 84. születésnapját. Respect J

Tények, érdekességek az el nem készült filmről itt

 

Prometheus vírus

Weyland logó és weboldalHiába várták alien-rajongók izgatottan a Prometheus c. film végén a stáblista utáni extra jelenetet*. Nem kapták meg. Kaptak helyette inkább egy céglogót. Mely pár napi munkát és töprengést adott filmes geekeknek, valamint egy fura weboldalt, egy-két ki tudja mit beharangozó videót, sejtelmes képeket, más szóval egy jól felépített gerillakampányt…

a Weyland társaság weboldalaA logó alatt látható egy weboldal címe is: http://www.weylandindustries.com/, melyet követve megismerkedhetünk a céggel, alkalmazottjaival, többek közt megtudhatjuk, hogy a (gonosz és korrupt) Weyland Társaságot 2012. október 11-én alapították (DVD megjelenés?:).

Vajon Guy Pearce béna ábrázatán kívül mit rejt az alábbi videó? Mi köze Friedrich Nietzsche-nek az alien-univerzumhoz? Vagy a 2001: Űrodüsszeia című 1968-as Stanley Kubrick filmnek?

Kérdések, rejtélyek, melyekre talán ősszel választ kaphatunk… addig is lehet nyomozni, találgatni, össznépi rejtvényfejtő-társasjátékot játszani, és mindeközben terjeszteni a vírust. Vigyázat fertőz!

 

 ———————————————————– 

* Talán azért mert a stáblista előtt volt 🙂 hehe.

Prometheus előzetes (16+)

Korhatáros poszterUgyan nem az Alien 5 érkezik, de hamarosan bemutatásra kerül az Alien tetralógia előzményfilmeként beharangozott Prometheus, amivel Ridley Scott visszatér scifi-gyökereihez és végre megint olyan történetet forgat, amiért illik lelkesedni.  

A sztori alapja nem túl bonyolult, egy csapat archeológus egy csillagtérképet fedez fel a Földön, majd ez alapján elindulnak a galaxis legsötétebb sarkába, felvenni a kapcsolatot az idegenekkel. A felfedezőút azonban mészárlásba csap át, ahol a végén már nem csak a Prometheus legénységének élete a tét, hanem az egész emberiség sorsa.

A kreatív stáb is sokat gondolkozhatott 🙂 Állítólag 30 év kreatív munka áll a film hátterében.

A szépen és részletesen kidolgozott világon, szörnyeken és díszleteken felül pl. ilyen apróságokkal:

David 8, az androidAz androidok neve szigorúan követi az ábécé-sorrendet: az Alien-ben Ash, az Aliens és Alien³ filmekben Bishop, az Alien: Resurrection-ban a robot neve Call, a Prometheus-ban David lesz.

Remélhetőleg a film is lesz olyan erős, mint a marketingkampánya, a premierig facebook-on is követhetjük a kiszivárogtatott részleteket.

Hazai bemutató: június 7.

Íme a legújabb trailer: